Kárpátbusz

Kárpátbusz

Egyéves a giga Volánbusz

2020. október 01. - Dr.V.ker.

2019. október 1-jén vonták össze az összes Közlekedési Központot egy nagy céggé. Azóta -néhány magán- és alvállalkozó által üzemeltetett vonalat leszámítva- Magyarország összes közforgalmú helyközi és távolsági buszjáratát a Volánbusz üzemelteti, sőt, számos helyi járatot is. Az összevonással született mammutcég egy év alatt persze nem lett egységes, az arculati elemek alig közeledtek egymáshoz, még az új cég logója sem került fel minden buszra, nem beszélve a flottaszínről.

rlt-929_1.jpg

Neoplan Tourliner új, hatalmas logóval. Mi lehetne jobb illusztrációja az óriás-Volánbusznak?

Van, ahol még az egykori Volán flottaszínében, de Volánbusz-logóval közlekednek a buszok, van, ahol még az adott KK logója van a buszokon, de azért számos idősebb járművet is átfényeztek már fehérre, vagy éppen sárgára. A valóságban szinte semmi nem utal arra, hogy egy cég üzemeltetné az összes járatot, a menetrendi hangolás is csak egyes térségekben történt meg, a buszokat sem nagyon csoportosították típusonként egy-egy régióba, és a buszok színe is különbözik egymástól.

Még az újonnan beszerzett buszok sem egyformák, bár a távolsági járatokra érkező Neoplanok már egyen fehérek, de a nagy Volánbusz első beszerzésével érkezett Credo Econellek egy része sárga, nagyobb része fehér, míg az Inovellek mind fehérek, a helyi és helyközi járatokra vásárolt Conectóból pedig van fehér, sárga, szürke és kék is. Így szép az élet, na!

rir-380_2.jpg

img_5945.JPG

Egy győri és egy budapesti példa arra, hogy még az új beszerzésű buszok esetében sem beszélhetünk egységes flottaszínről...

Az új cég megszabadult néhány alvállalkozótól, de itt sem sikerült egységes munkát végezni, néhány térségben maradtak alvállalkozók is. Szóval egy év alatt ugyan elindult néhány pozitív folyamat, de összességében nem lett egységesebb az ország járműparkja, nem lett olcsóbb az üzemeltetés, nem racionalizáltak semmit. Számos helyen továbbra is a megyehatárok határozzák meg a járatok útvonalait, még mindig van olyan, ahol a két egykori Volán egymásra indított járatai együtt közlekednek, hogy aztán órákig ne legyen más busz, sőt, a vasúttal való hangolás jegyében olyan is van már, hogy egyszerre megy a pótlóbusz és a helyközi járat, majd fél napig semmi.

Tömegközlekedéssel eljutni egyik pontból a másikba vidéken tehát alapvetően továbbra is szar, és legfeljebb kalandnak jó, a buszokat fotózni viszont nem lett kevésbé érdekes, sőt!

Én a fotóimat tavaly október óta egy mappába és egy listába rendezem, minden Volánbusz. Persze amit fotóztam korábban, azt külön jelölöm, így egész jó összehasonlítási alap született. Egy év alatt 601 buszt fotóztam le a vidéki közlekedésben, ennek valamivel több, mint a fele új rendszám. Nem is rossz!

prw-240.jpg

Tavaly október negyedikei kép a már selejtezett PRW-240-ről, ez volt az első fotóm az összevont Volánbusz idején.

Jobban belemerülve a számokba, csináltam összesítést megyénként és típusonként is. Pest megye és a Credo mindent visznek: 250 Pest megyei buszt, és 246 Credo-t fotóztam, a kettő között természetesen jelentős az átfedés. A második megye Veszprém 116 busszal, a harmadik pedig Fejér, 79 darabbal. Négy megyéből (Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas) kereken nulla buszt fotóztam, de a tolnai kettő, és a baranyai négy, valamint csongrádi öt busz sem valami sok, meglátszik, merre volt dolog, és merre nem (de még ez sem igaz teljesen, mert a Hajdúságban nem olyan rég kétszer is jártam, de egy helyközi buszt sem fotóztam).

kmc-180.jpg

knr-645_1.jpg

Két csodálatos példa: fent egy volános fényezésű Alfa Regio Volánbusz logókkal Lovasberényben, lent egy logónélküli, teljesen fehér Alfa Regio Papkeszin. A két kép között egy hónap különbség sincs, éljen az egységes arculat!

Ha megyék helyett korábbi közlekedési társaságokat nézünk, akkor eltűnik Pest fölénye. Persze árnyalja a képet az egy év alatt beszerzett buszok száma, ezek zömmel Pest megyeiek voltak (főleg amiket én fotóztam), de ha a 2019.10.01. előtti állapotokat nézem, akkor 137 volánbuszos, és 152 ÉNYKK-s buszt fotóztam, 91 darabbal a KNYKK a harmadik, a maradék öt KK mind 15-25 között mozog.

kaz-698_3.jpg

Egy nagy klasszikus, az ország utolsó közforgalmú 250-ese, ami a kép készülte óta már hófehér, és friss műszakit is kapott.

132 olyan buszt fotóztam, amit az elmúlt egy évben szerzett be a Volánbusz, ezek túlnyomó többsége (118 db) Credo Econell (és Inovell). Ezzel a 132-vel együtt összesen 327 hiányzót lőttem egy év alatt, ez egészen szép szám szerintem.

bry-357.jpg

Mennyire perverz újra Volánbusz-logóval látni rácajtós 280-ast? Imádom!

Ebből a 327 buszból 17 volt csak Ikarus, bár belegondolva, hogy mennyire kopnak ki ezek a buszok az ország útjairól, még ez sem rossz. Összesen egyébként 107 Ikarust fotóztam az összevont Volánbusz égisze alatt, bár ezeknek a zömére fel sem került az új logó... Ezzel a száz feletti darabszámmal a Credo után az Ikarus a második, a Volvo és a Mercedes csak jócskán utánuk jön (75 és 59), a többi meg maradék (39 MAN és 34 Setra, a többi tényleg szecska), így tehát az fotóim között 2020-ban is dominánsak az Ikarusok (de csak a Credo után), még ha az új rendszámok között már csak alig vannak jelen.

gac-804.jpg

Az egyik kedvenc képem az elmúlt egy évből, nagyon örültem ennek a rendszámnak.

gnw-097.jpg

Ez is egy tökéletes sztori: Győrből átkerült Tatára egy olyan busz, amiből az egykori Vértes Volánnak egy, az egykori KNYKK-nak pedig kettő volt összesen. Okos elosztása a buszoknak, igazi egységesítés, racionalizálás!

hhr-810.jpg

A kijelzőn Volánbusz, arculatban ÉNYKK. Amúgy meg ez is egy olyan áthelyezés eredménye, aminek hála a győri üzemegység egy újabb típussal ismerkedhetett meg, bár fogjuk rá, hogy a C80-as ugyanaz, mint a kései 280-as.

Zárásként megemlítendő, hogy ugyan sok dolog változott meg az elmúlt egy évben az összevonásnak köszönhetően, az alapok még mindig ugyanazok. Lényegében nincs olyan nagyobb buszpályaudvar az országban, ahol ne találkozhatnánk a papíron lassan hat éve megszüntetett volánok flottaszínével, vagy ahol az összes busz egyforma színű lenne. A menetrendek, vonalak is csak nagyon lassan kezdtek el átalakulni, és ténylegesen a típushomogenizálást szolgáló átcsoportosítást sem láttunk sokat. De legalább már egy honlapról érhető el az összes menetrend, 2020-ban ez is nagy dolog!

A bejegyzés trackback címe:

https://karpatbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr7916207518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Picnic 2020.10.04. 14:55:11

sztem elég felszínes dolog a buszok fényezésén leragadni, mert a MÁV vagonjai közt is akad több féle, attól függően melyik vasúttársaságtól vették használtan. az átfestés meg nem olcsó mulatság.
sztem egy-egy típus mellett a Volánnak letenni a garast azért hiba, mert a konkurencia harc hiánya miatt a gyártók elkényelmesednek. a pótalkatrészt nem küldik időben, garanciális javításokat sem végzik el olyan gyorsan. azt el tudom képzelni, h több megye Volánja összefog, és közösen vásárolnak, mert így jobban tudnak alkudni
süti beállítások módosítása