Kárpátbusz

Kárpátbusz

Közlekedés a keleti parton

I. rész

2020. május 30. - Dr.V.ker.

Ahogyan az alcím is mutatja, ez egy kétrészes poszt lesz, aminek a témája a Balaton keleti partjának buszos közlekedése. A téma apropóját az adja, hogy a tavaszi kijárási korlátozásokat ezen a környéken vészeltem át, így volt időm tematikusan fotózgatni, illetve egyáltalán megfigyelni a környék közlekedését. Az első részben a tavaszi vonatpótlással és a környéken lakó magán buszokkal foglalkozom, míg a második részben a helyközi és távolsági buszjáratok kerülnek sorra.

Mielőtt belekezdek az érdemi részbe, egy kis földrajz: az gondolom alap mindenkinek, hogy Balatonakarattya, Balatonkenese és Balatonfűzfő osztozik a Balaton keleti partján, és talán még azzal sem lepek meg senkit, hogy Balatonfőkajárnak is van egy minimális partszakasza, míg Balatonfűzfő egyszerre tartozik a keleti és az északi parthoz. Az említett települések mellett a közeli Papkeszi, Csajág és Küngös is sorra kerül a posztban, és még Vilonyára valamint Berhidára is kitérek, ezzel kibővítve a térséget. Balatonfűzfő viszont csak részben lesz téma, a települést érintő buszjáratok közül csak azokkal foglalkozom, amik a keleti parton (is) közlekednek, a Fűzfőgyártelepről északra és nyugatra induló járatok nem férnek bele.

A környék közlekedésének két központi eleme van: a 71-es számú főút és a MÁV 29-es vonala. A 29-es szám a Székesfehérvár-Tapolca vonalat takarja, ami Szabadbattyán és Tapolca között nem villamosított, egyvágányú vonal. A nyári utasforgalom már évtizedek óta indokolta a villamosítást, erre végül éppen most kerül sor. A munkálatokat úgy ütemezték, hogy nyáron közlekedhessenek a vonatok, így jelenleg csak néhány éjszakai vonat helyett közlekednek buszok, viszont decembertől májusig csak buszok jártak a vonatok helyett.

Nem mondom, hogy lázban tartott volna a téma, de a közel féléves pótlás alatt sikerült a járműpark zömét lefotóznom, igaz, a néhány kimaradt rendszám között befigyel egy olyan finomság is, mint az RMT-731-es frszú Fast Concept Car.

pee-945.jpg

Elsőként ezt a Tourismo-t fotóztam le a pótláson.

lnu-111.jpg

LNU-111 Balatonfűzfőn, Fűzfőfürdő városrészben. Bármennyire is meglepő a hazai viszonyokat ismerve, a németes hangzású név tényleg a mostani tulajdonosé, és nem korábbról maradt a buszon.

A 29-es vonalat egyrészt teljes egészében lefedve közlekedett pótlóbusz Székesfehérvárra Csajág, Balatonfőkajár-felső érintésével, másrészt viszont a Balaton keleti partjának közlekedését megsegítve Lepsény vasútállomására is mentek buszok, csatlakozást biztosítva a déli parti vasútra.

lzh-074.jpg

Itt például egy Lepsényig közlekedő buszt láthatunk Balatonakarattya déli végén, a 71-es úton.

A buszok minden esetben párosával közlekedtek, tehát egy vonatra két busz jutott. Néhány csúcsidei indulást leszámítva ez a kapacitás is bőven elegendőnek bizonyult. Ez nem túl meglepő, néhány települést leszámítva ennél az átszállós módszernél sokkal jobb eljutást biztosítottak a Volánbusz távolsági járatai Budapest felé.

nft-208.jpg

Balatonfőkajár felől érkezik a busz Balatonakarattyára.

ruz-821.jpg

RUZ-821 személyében egy újabb Bova, ez volt a leggyakoribb típus a járatokon. Itt éppen Balatonkenesén halad át a busz.

Viszonylag nagy szórás mutatkozott a buszok között, a két Magyarországon újonnan forgalomba helyezett VDL Bova jelentette az egyik végletet, a török Conecto és a King Long pedig a másikat.

ptv-568.jpg

PTV-568 az egyik...

ptv-536.jpg

PTV-536 pedig a másik néhány éves Bova. Itt a balatonkenesei Soós-hegy előtt halad el a busz.

Az említett másik végletből csak a kínai csodát sikerült lencsevégre kapnom. Örültem neki amúgy, nem sok King Long közlekedik az országban, amióta a mutyis alvállalkozók buszai eltűntek a Volánbusz vonalairól.

rhf-750.jpg

RHF-750 Balatonkenese, vasútállomáson a nappali pótlás utolsó előtti napján.

Az előző képen feltűnhet valami érdekesség a Temsa orrán. Igen, a busz egyenesen egy Heves megyei műszakváltásról került ide, ezt hirdeti is rajta a nem túl aktuális logó.

nkl-625.jpg

A következő posztban téma lesz, hogy mennyi ex. Volántársaság/Közlekedési Központ busza fordul meg erre. Hát a KMKK nincs köztük, így legalább nem megtévesztő a felirat.

rkb-554.jpg

Még egy Temsa, és még egyszer a Hold a háttérben.

Végül az utolsó kép a pótlásról, ami időrendben persze közel sem utolsó, sőt.

pef-860.jpg

PEF-860 hagyja el Balatonakarattyát.

Ezzel egyelőre ennyi a vonatpótlás részemről, kíváncsi leszek, hogy ősszel milyen járműparkkal térnek vissza a buszok a vonatok helyére.

Áttérve a környékbeli magán buszokra, talán mondanom sem kell, hogy ezek főleg dolgozói járatokat végeznek, leginkább Veszprém ipari parkjába, de Várpalota és Székesfehérvár is célpont.

Balatonkenesén a Continentalhoz közlekedő járat egyik kocsija alszik, ezen a járaton korábban egy Fast Syter volt fordás, de az utóbbi egy évben inkább kisbuszokkal lehet találkozni a vonalon.

pdu-640_2.jpg

PDU-640, mellette egy "valamivel" szebb formájú busz, ami majd a következő részben lesz téma!

ray-068.jpg

Nem a legizgalmasabb jármű.

pon-447.jpg

Az utolsó kép erről a helyről, de ez már átvezet minket a következő településre.

Az imént látott PON-447 gyakran tűnik fel Csajágon, ahogy a másik ottani busz is gyakran tűnik fel Balatonkenesén, igaz, járatban. A buszfotósok számára ez utóbbi busz érdekesebb és ismertebb lehet, ugyanis Csajágon egy Ikarus E98-as alszik.

mpc-723_2.jpg

MPC-723 Csajágon.

ljz-883.jpg

LJZ-883, az Ikarus E98 előtt ő volt a csajági külső telephelyes busz. A kép 2015 nyarán készült.

Csajág után (a térképen haladva előtte) Balatonfőkajár is említést érdemel, bár az utóbbi években itt már kerítés mögött, egy kertben alszik a helyi maszek busz (RTK-906 a Balaton Ré-Busztól), ám korábban közterületen lehetett megcsodálni a Márió-Cargo nevű cég egyik-másik buszát. Ők egyébként most is jelen vannak a környéken, például a Gemenc Volántól selejtezett Mercedes Integróval.

lel-629.jpg

LEL-629 2015-ben Balatonfőkajáron, a parkoló azóta kapott viacolort.

Papkeszin a faluban nincs, a Cholorkémia-lakótelep mellett viszont van kinnalvós busz, általában kettő is. Egyik a Continentalhoz jár műszakváltásokra, egy ideig a Balaton Ré-Busz egyik Fast Syter remekműve vitte a járatot, a legutóbbi állapotok szerint viszont egy Van Hool található itt.

pew-263.jpg

PEW-263 tavaly májusban a Continental-Balatonfűzfő-Papkeszi járaton.

msa-355.jpg

Most az MSA-355 viszi ezt a járatot; ez alszik a Nitrokémia bejáratánál.

A másik itteni busz a poszt írásának idején egy Setra S315, ezzel Székesfehérvárra járnak, a Videotonhoz.

mha-935.jpg

MHA-935 a Cholorkémia-lakótelep mellett.

Ha már vonatpótlással indult a poszt, az előző képen látható iparvágányról is ejtek pár szót. Többek között az ezen a szakaszon még működő teherforgalomnak köszönhető, hogy a 2007-ben ész nélkül megszüntetett 27-es vonalon legalább Veszprém és Papkeszi között még használható a pálya. Sőt, néha Csajágig is elmennek a 29-es vonalig, így "csak" Csajág és Lepsény között járhatatlan a vonal, ami egyébként a Balaton körbejárhatóságát biztosítaná vonattal. Sajnos ez is egy olyan potenciál, amit nem aknáznak ki, helyette a vonal egyik felén néha végigdöcög egy-egy tehervonat, a másik fele pedig már járhatatlan.

A 27-es vonal felélesztését többször is megpróbálták már helyi civilek, de látva, hogy elődjéhez hasonlóan a mostani kormány is mostohán kezeli a mellékvonalakat (bár egyelőre egyet sem zártak be, de a "járványügyi ritkítás" már ennek az előszobája így a járvány végén), erre minimális az esély még úgy is, hogy a vonal nagyobb része járható és teherforgalom zajlik rajta.

a25063.jpg

Nem vagyok nagy vasútrajongó, nem is Bobó miatt örülök ennek a képnek, hanem a helyszín miatt.

Bár Berhidát csak a következő részben fogom érinteni (és akkor is csak részben), a közigazgatásilag Berhidához tartozó Peremarton csak egy ugrás az előző kép helyszínétől, ezért még megemlítem, hogy ott most az MSC-276 rendszámú Andecar Viana alszik, ám napos időben fotózhatatlanul áll, így jöjjön róla egy tavalyi kép Veszprémből.

msc-276.jpg

MSC-276 Veszprémben

bhk-756.JPG

2012-ben még így nézett ki a peremartoni kinnalvós. Mármint az egyik, a másik ma is ugyanaz a busz, mint akkor.

Annyit hozzáfűznék az előző pároshoz, hogy az Andecar csak helyileg az Ikarus utódja, a BHK-756 a Videotonhoz járt, azon a vonalon most a feljebb említett Setra jár. A másik peremartoni busz a fenti kép készültekor a Balaton Voláné volt, ma már a Volánbuszhoz tartozik, de közben ugyanazt a fordát járta végig. Ez a forda részben érinti a Balaton keleti partjának térségét, így a következő részben fotó is fog szerepelni róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpatbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr4015711456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása